Weiner László (1916-1944)

Zeneszerző, karmester. (Szombathely, 1916. április 9. - Lukov, 1944. július 25.).

Az 1916-ban, Szombathelyen született Weiner László egyaránt volt tehetséges karmester, tehetséges zeneszerző és kiváló zongorista.
Kodály Zoltán tanította a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Naplójában így írt első, 1933-1934-es, személyes találkozásukról: „Megállok, és nem tudok tovább menni. Nézem, bámulom ezt a csodás embert. Talán csak azt csodálom, hogy senki sem figyeli a nagy Mestert.” 1934-től 1940-ig volt növendéke a Zeneakadémiának, és ez alatt más jegyet nem is kapott tanáraitól, mint jelest és kitűnőt - írta róla 1994-es emlékező cikkében a Múlt és Jövő. 1938 májusában a Magyarország, beszámolva egy új karmestergeneráció bemutatkozásáról, így fogalmazott: „Ízig-vérig muzsikust ismerhettünk meg Weiner Lászlóban.”
1942-ben a Kultuszminisztérium pályázatán a 800 pengős második díjat nyerte el brácsa-zongora szonátájával. Ez alkalomból az őt megszólaltató Egyenlőség-ben többek között beszámolt Kodályhoz fűződő különleges kapcsolatáról:
„Kodálytól tanultam zeneszerzést. A világhírű mester növendékének lenni már magábanvéve kitüntetés, de minthogy ezt a páratlan egyéniséget közelebbről is megismerhettem, úgy vélem – egész életemre tanultam. A szeretetet és a hálát, amit iránta érzek, szavakkal kifejezni nem lehet.”
Weiner hegedű-brácsa duóját egy OMIKE-koncerten mutatták be 1940-ben. Az OMIKE Művészakció egész történetének egyik legnagyobb vállalkozása volt 1941-ben Händel oratóriumának, a „Judás Makkabeus-nak az előadása a Dohány utcai zsinagógában. A 180 szereplőt (zenekar, énekkarok, szólisták) felvonultató produkció karmestere a fiatal Weiner László volt. Ezen kívül 1942-ben többször vezényelt és zongorakíséretet adott énekesek hangverseny-estjein. 1943-ban vezényletével bemutatták Concerto zongorára, fuvolára, brácsára és vonós-zenekarra című művét.
Behívták munkaszolgálatra és Kodály Zoltán hiába próbálta egyik legkedvesebb tanítványát megmenteni a munkaszolgálattól és a keleti front borzalmaitól. A hivatalos jelentés szerint az alig huszonnyolc éves Weiner Lászlót a lukovi (Szlovákia) munkatáborban érte a halál 1944 júliusában.
Nagyon kevés műve maradt fenn, de ezekből is megállapítható, hogy a modern magyar zene nagy ígérete volt. Felesége Rózsa Vera énekesnő, pedagógus ápolta hagyatékát.
Zárásul álljon itt a műveit megszólaltató egyik legavatottabb előadó, Dirk Hegemann brácsaművész vallomása a Parlando 2010 3. számából:
„Számomra Weiner zenéje életpályájának visszatükröződése. A felvett darabok közül a Szerenád keletkezett a legkorábban. Ez még egy „kortalan”, friss, pozitív kicsengésű zene, véleményem szerint itt mutatkozik meg a legjobban, hogy Weiner zongorista-zeneszerző volt. Az időrendi sorban következő Duó óriási fejlődést mutat a hangszerkezelés szempontjából. Itt már valódi, hangszer-idiomatikus írásmóddal találkozunk, a hangvétel pedig kezd melankolikusabbá válni. A Szonáta — szomorúsága ellenére, vagy épp azért — minden darab közül talán a legközelebb áll hozzám. A Concerto több szempontból is kivételes, a négy művet összehasonlítva a legösszetettebb és a legfájdalmasabb.”

• Képek
• Cikkek
• Műsorfüzetek
• Hang anyagok