- Fotó, kép

- Műsorfüzet

- Újságcikkek

- Hang anyag

- Kritika

- Partitúra

- Szövegkönyv

Gáti György /Goldner/ (1919-1971)

Színész, színházigazgató. (Budapest, 1919. febr. 2. - Budapest, 1971. febr. 12.)
Gáti György 1940-ben végezte el a Színiakadémiát. Neve már ezt megelőzően is megtalálható volt a lapok Akadémiai vizsgaelőadásokról szóló beszámolóiban. Így 1938-ban arról tudósítottak, hogy a Sasfiókban lépett fel, 1939-ben pedig egy, nem az Akadémia által rendezett előadásról, ahol a Velencei kalmár monológjait és párbeszédeit adták elő a Goldmark-teremben. 1939 decemberében két darabot mutattak be a hallgatók. Ezek kapcsán így írt róla a Pesti Hírlap:
„… ezt az alkalmat Gábor Miklós és Gáti György ki is aknázták. Mindkettő jó megjelenésű, kellemes hangú, értelmesen beszélő színész. Játékuk szép reményekre jogosít.”
Az 1940. márciusi vizsgán ugyanezt a fiatal színészpárost emelték ki a lapok, így például a 8 Órai Újság:
„… szép dikcióját csillogtatta meg a tehetséges Galamb György s rajta kívül feltűnt a klasszikus beszédű Gáti György és Gábor Miklós szenvedélyes és szuggesztív alakítása.”
1940 májusában újfent a színész „ikerpár”, tehát Gábor Miklós és Gáti György szereplését emelte ki a 8 Órai Újság.
A szereplési lehetőségek a háborús években minden bizonnyal jelentősen csökkentek a pályára lépő fiatal színészek számára. Gátit a sajtó a következő alkalommal 1941 decemberében említette, amikor a Vajda János Társaság (amely időről-időre pódiumot biztosított a színpadokról elüldözött zsidó színészek számára) verses estélyén lépett fel. Ugyanitt lépett fel később, 1943 novemberében is. Ezekben az években, mint több állástalan színésztársa, szerepelt a Pesti Izraelita Hitközség ifjúsági csoportjainak estjein.
1941-től kezdődtek fellépései – ha csak szakaszosan is – az OMIKE Művészakcióban. 1941 első felében Szabolcsi Lajos „A király gyűrűje” című darabjában kapott kisebb szerepet. 1942-ben a fiatal művészek estjén lépett színpadra a Goldmark-teremben, és Josephus szerepét játszotta 1942 júniusában Szabolcsi Lajos „Az áruló” című darabjában. Az év második felében Berté énekes játékában, a „Három a kislány”-ban, illetve a decemberben bemutatott Molnár Ferenc darabban, az „Az ismeretlen lány”-ban szerepelt. Az 1943-as évben nem volt színpadon a Művészakcióban (nem lehetetlen, hogy bevonult).
1944 januárjában került sor a Művészakció egyik utolsó jelentős színpadi bemutatójára, amikor Pap Károly „Mózes”-ét állították színpadra. Ebben a darabban Gáti György is szerepet kapott.
A háborút követően 1945 szeptemberében bukkant fel a neve, amikor a Szociáldemokrata Párt egyik pártnapi rendezvényén szavalt, majd a Színművészeti Akadémia rendezvényén lépett fel. Tagja volt az akkor alakult Munkás Kultúrszövetségnek, amelynek előadásain szerepelt is. Kapcsolata a Szociáldemokrata Párttal szorosnak tűnik, mert több, a párt által szervezett kulturális rendezvényről szóló tudósításban tűnt fel a neve.
1945-től a Madách Színház tagja volt. Sokszor, sok szerepben játszott, és kedvezőek voltak a kritikák is. Ezt követően a Honvéd, majd a Néphadsereg Színházához került. 1952-től 1958-ig a győri Kisfaludy Színház igazgatója volt, de közben az 1954/55-ös évadot – tisztázatlan okokból – a Vidám Színpadon töltötte. 1958-ban első fokon elítélték egy, a színház gazdasági ügyeit illető perben.
1960-ban – miután két évet ismét a Magyar Néphadsereg Színházánál töltött – a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. 1963-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója volt, 1966-tól pedig a Fővárosi Operettszínház tagja lett.
1971 februárjában, fiatalon hunyt el. A lapok mínuszos, kis hírben közölték halálhírét. Nekrológot az Észak-Magyarország közölt róla. Álljon itt végül ebből néhány mondat:
„Sok emlékezetes szerepe közül elég csak talán egyet említenünk: a Ványa bácsi címszerepét. Akik látták éppen tíz éve, a hajdani miskolci kamaraszínházban ezt az alakítást, aligha felejtik el Gáti Györgyöt, aki színésznek és nézőnek, barátoknak Gáti Pipi volt, s nem György. Pipinek ismerte az egész magyar színésztársadalom. Szerettük Miskolcon, és szerették máshol is.”