Fischer Sándor (1900-1995)

1989 augusztusában, az Új Életben egy beszélgetés jelent meg az akkor 89 éves Fischer Sándorral, aki az OMIKE Művészakció egyik jelentős zenei szereplője volt. Füzesi Róbert, aki a beszélgetésben a kérdező szerepét töltötte be – maga is résztvevője volt a Művészakciónak -, összefoglalta Fischer Sándor akkori szerepeit:
„Az OMIKÉ-nél rengeteget dolgoztál, korrepetáltál, operákat tanítottál be és vezényeltél, operettekkel foglalkoztál, sanzonokhoz, dalokhoz zenét szereztél, számtalanszor kísértél zongorán és emellett még fordítottál is. Ha jól számoltam, akkor négy és fél év alatt tizenhét operát vezényeltél, huszonkét operát tanítottál be és ugyanennyi operettet vezényeltél és mintegy százhetven alkalommal kísértél zongorán. Ezen felül négy operát fordítottál, köztük a Don Pasquale-et, az Idemeneót, a Varázsfuvola F dúr áriáját, külön Ernster [Dezső] részére, az Eljegyzés lámpafénynél. Ez gigászi munka volt. ”
Fischer Sándor Budapesten született 1900. február 6-án. A budapesti Zeneakadémián 1919 és 1922 között Siklós Albert és Weiner Leó tanítványa volt, majd Hans Koesslernél (aki Fischer nagynénijénél lakott) képezte tovább magát 1925-ig.
Tanulmányai mellett a Vígszínház zenekarában játszott, majd 1931-ig a Vígszínház karmestere volt. Közben 1929-ben és 1930-ban sikertelenül próbált a világválság sújtotta Németországban szerződést szerezni magának.
1931 után karmesterként nem tudott elhelyezkedni, csak alkalmanként vezényelt, például a Belvárosi, majd a Művész Színházban. „Aztán mindenfélét csináltam: itt-ott dirigáltam, kísérőzenét szereztem, szövegeket is írtam, akkor kezdtem el operafordítással is foglalkozni” – vallott a Muzsika című lapban, 1990 februárjában.
Ezeken kívül előadásokat tartott a zenéről, „exotikus hangszereken” adott elő zeneszámokat, segélyezési akciókban vett részt, matinékon zongorázott. „Fischer Sándor … sokoldalú és eredeti zeneszerzői talentumát és tehetségét igazolta.” – írta egy matiné- szerepléséről a Magyar Hírlap 1933. februárjában.
Az OMIKE Művészakcióban 1939 decemberétől dolgozott, egészen 1944 márciusáig. 172 előadás létrehozásában vett részt, a leírás elején említett nagyon sokféle módon. Eközben többször behívták munkaszolgálatra.
Máshol is próbált dolgozni ez idő alatt. ennek példája ez a levélrészlet, amelyet a Pesti Izraelita Hitközség írt Fischer Sándornak 1943 októberében, amikor országos Kiss József Emlékünnepélyeket rendeztek:
„… van szerencsénk ezúton is felkérni igen tisztelt Karnagy Urat, szíveskedjek velünk közölni, hogy mely Kiss József dalok ajánlhatók hitközségi emlékünnepélyek céljára.”
1945 ás 1949 között újból a Vígszínház zenei vezetője, 1950-től három évtizedig a Magyar Rádió lektora, rovatvezetője, stúdiófelvételek karmestere volt. 25 színpadi mű szövegének magyar változatát alkotta meg, tanulmányokat írt, könyveket fordított.
Az OMIKE Művészakció utolsó napján, 1944. március 19-én is a Goldmark-teremben volt. Így számolt be erről a Muzsika már idézett 1990-es interjújában:
„Az utolsó zene, mielőtt 1944-ben a németek bejöttek Racine Esthet című drámájához készült. Ez is egy mulatságos kis emlékem. Horvay István március 25-re, szombati napra tűzte ki a premiert. 19-én vasárnap meg bejöttek a németek. Találkoztam velük az előcsarnokban, amikor az előadás után bevonultak. És olyan naiv voltam, hogy még másnap és harmadnap is próbáltam bent, a Goldmark-teremben. A földszinten ültek a szereplők, én meg a zongoránál: az énekszólamokat próbáltuk, zenekar nélkül. Egyszerre csak megjelenik a színpadon egy SS-ezredes. Hirtelen üres lett a nézőtér. az énekesek elsüllyedtek a széksorok között, csak én voltam a zongora mellett. Mi van itten, mit csinálnak itt? Nem látja? Próbálunk. Mit? A zenét próbáljuk a szombati bemutatóra. Itt szoktak játszani? Mondom: igen. Mit? Kabarét? Dehogy, mi itten operákat játszunk, Sába királynőjét, Don Pasqualét, Varászfuvolát… A tiszt körülnézett, azt mondta: Schön. Heil Hitler! – és kivonult. De a szombati premierből persze nem lett semmi.”
1995-ben hunyt el.

• Képek
• Cikkek
• Műsorfüzetek
• Hang anyagok